Segítek!

Nagy Elsősegély Teszt 2017 - meglepő eredmények

Újdonságok a Nagy Elsősegély Teszt eredményében

Minden várakozást felülmúló érdeklődés fogadta 2017-ben az Országos Mentőszolgálat Alapítvány Nagy Elsősegély Tesztjét. Rekordidő, azaz 2 nap alatt több mint ezren voltak kíváncsiak arra, tudják-e a helyes választ a legfontosabb egészségügyi témákat illetően, és egyes kérdésekben rögzült-e az újfajta orvosi megközelítés Az immár ötödik alkalommal elindított felmérés legnagyobb pozitívuma, hogy 5 %-kal emelkedett az újraéleszteni tudók aránya, ami nagyszerű előrelépés!

OMSZA NET 2017 grafikon

Az elégedettségre okot adó javulással együtt a 2017-es index érték csupán 6,7 lett. Ám ez a visszaesés nem pusztán a tudásszint csökkenésének köszönhető, hanem annak is, hogy az orvostudomány állandóan fejlődik és az új megközelítések, szabályozások még nem terjedtek el kellőképpen a lakosság körében. Az Elsősegély Tesztünknek pontosan ezért kettős célja van: egyrészt felmérni, hogy mennyire érzékeny és felkészült a magyar lakosság, ha a legfontosabb egészségügyi kérdésekről van szó, másrészt pedig, hogy terjesszük a folyamatosan fejlődő orvosi gyakorlatokat.

 

Amit egyre többen tudunk

Egy baleset után jelentkező aluszékonyság, szédülés, hányinger – hétköznapinak tűnő panaszok, de jó hír, hogy a válaszadók 81,16%-a már biztos benne, hogy ezek az agyrázkódás konkrét jelzései. Már többen tudják azt is, hogy mi a teendő, ha üvegszilánk kerül a szemünkbe. A korábbi 71,30 % - hoz képest tavaly már 74,24 % adott helyes választ a kérdésre, vagyis, hogy mindkét szemet steril gézlapokkal kell lefedni, és az idegen testet nem eltávolítva orvost hívni.

Optimizmusra ad okot, hogy egyre jobban elterjed az újfajta orvosi megközelítés a gyermekek magas lázának csillapítására vonatkozóan. Ezt a teszt kérdés eredménye is tükrözi: a 2016-os adathoz képest közel 3 %-kal többen (18,94%) ismerik, hogy lázat csillapítani nem szükséges, hanem lehet rossz közérzet esetén. Ennek ellenére a köztudatban (79,36%) egyelőre a hagyományos ellátási forma él, miszerint a lázcsillapító és a hideg borogatás a helyes megoldás. Hozzátesszük, hogy ez az eljárás is helyénvaló, de automatikusan nem szükséges lázat csillapítani.

 

Meglepő eredmények

A tavalyi felmérés „győztesei” kétségkívül az újraélesztésre és az ájulásra vonatkozó ismeretek voltak. A Nagy Elsősegély Teszt indulásakor, 2013-ban még csak 42% tudta, mi a teendő újraélesztés során. Ez a szám 2016-ra elérte az 54%-ot, míg tavaly már a válaszadók 57,77%-a jelölte meg a helyes eljárást: a fejet hátrahajtva, szájból orrba vagy szájból szájba alkalmazni a levegőfújást és a mellkasnyomást 30:2 arányban. Akkor sem kell megijedni, ha valaki a szájon át történő újraélesztést nem szeretné alkalmazni.  Ugyanis a mellkas másodpercenként kb. kétszeri, erős, 5-6 cm mélyre történő nyomása ugyanúgy lehetőség lehet egy emberi élet megmentésére.

A korábbi elkeserítő arány után szerencsére több mint 8%-kal növekedett a helyes válaszok száma a tűző napon történő ájulás ellátásánál is. A válaszadók közül nagyobb eséllyel (68,37%) találkoznánk olyannal, aki, ha elájulnánk, az árnyékba húzna, és esetleg hűtené a testünket, bár ez nem kizáró megoldás! A fontos, hogy ha eszméletünknél vagyunk, az elsődleges, hogy vízzel kínáljon bennünket.

doktor úr - OMSZA NET 2017

 

Amiben még fejlődnünk kell

Sajnos továbbra is vannak fontos egészségügyi kérdések, amelyeknél továbbra is hiányosak az ismereteink. Az egyik sarkalatos példa a magas vérnyomás értéke. Az új, szigorított amerikai irányelv szerint csak a 120/80-as vagy alacsonyabb vérnyomás tekinthető normálisnak, ennél feljebb már „emelkedettnek” számít, egészen 129/80-ig.Tesztünkben erre a válaszra a válaszadók mindössze 7,58% kattintott, hiszen a legtöbbünkben a kórosan magas vérnyomás értéke, azaz a 140/90- feletti érték rögzült. Pontosan az információ újdonsága miatt a fenti index számításnál a magas vérnyomásra vonatkozó kérdést figyelmen kívül hagytuk.

a vérnyomásról - OMSZA NET 2017

Ugyancsak csökkent a csuklóvágás ellátására vonatkozó helyes válaszra kattintók aránya. A tavalyi 89,15%-hoz képest idén 88,07% járna el helyesen, amikor ilyen esetben a sérültet lefektetné, karját megemelné és kötést tenne a vérzésre. Az ajánlott napi folyadékbevitel mennyiségét illetően pontosítottuk a korrekt választ, ami valószínűleg összezavarta a résztvevőket. Egy 70 kg-os ember számára ez a mennyiség helyesen 2,1 liter, ami 96,09 %-ról 71,21%-ra csökkentette a jól válaszolók arányát. Több mint 26% választott rossz mennyiséget, azaz 3,5 litert.

 

Kevesebben adtak jó választ arra a kérdésre is, hogy mit kell tennünk, ha leforrázzuk a kezünket. A 2016-os 75,75% után csak 72,44 % tudná, hogy folyó hidegvízzel kell csillapítani a fájdalmat. Érdekes azonban, hogy a hidegvizes borogatás tévhite a tavalyi 20 %-os arány után 11,65%-ra csökkent.

 

Amennyiben szeretné feleleveníteni a Nagy Elsősegély Teszt 2017 kérdéseit és válaszait, ide kattintva megtekintheti a tesztet.

 

Köszönjük, hogy támogatásával segíti
alapítványunk tevékenységét, ezzel a mentők munkáját.

Online adományozok!