Segítek!

A monitor végül életjelet mutatott

A bajtársak az éjszaka közepén érkeztek a szerény lakásba, ahol egy idős asszony aggódó tekintettel nyitott ajtót. A kezeit tördelve vezette őket a bajbajutott fiához. „Évek óta cukros, de ilyen komoly rosszulléte soha nem volt még” – mondta könnyeivel küszködve.

Fél órával korábban Tibor gyengeségre, nehézlégzésre panaszkodott. Édesanyja ekkor értesítette az ügyeletes orvost, aki azonnal ellátta a férfit. Elkezdte a gyógyszeres terápiát és oxigént adott a betegnek. A terápia ellenére Tibor keringése összeomlott, az ügyeletes orvos ekkor azonnal megkezdte az alapszintű újraélesztést.

Lucas2

A Lucas 2 készülékkel kiküszöbölhető az emberi fáradékonyság,
mivel megfelelő mélységű és frekvenciájú kompresszióval helyettesíti a kézzel végzett mellkasi összenyomást az újraélesztés során.

 

A mentős kollégák tudták, hogy nagy a baj, az 52 éves férfi a klinikai halál állapotában volt. Azt is tudták, hogy minden eltelt másodperccel kevesebb az esélyük arra, hogy megmentsék, ezért nagyon gyorsan dolgoztak. Emberi erővel azonban szinte lehetetlen hosszú időn át biztosítani az újraélesztéshez szükséges feltételeket, ezért azonnal üzembe helyezték a Lucas 2 készüléket, így több emberi erőforrás szabadult fel a betegellátáshoz. 

Pillanatok alatt megkezdték az emelt szintű újraélesztést: Tibort intubálták, azaz szabaddá tették számára a légutakat, és felhelyezték a Lucas 2 készüléket a mellkasára, hogy egyenletes sebességgel és nyomásmélységgel biztosítsák folyamatosan az újraélesztést. Eközben egyikük a ballonos lélegeztetést végezte, míg a másik bajtársa a gyógyszeradagolásra figyelt. A monitoron folyamatosan ellenőrizték Tibor szívritmusát, és mivel kamrafibrillációt észleltek, megkezdték a szív sokkolását.

Közel 45 percen át küzdöttek, mígnem a monitor életjelet mutatott. Tibor spontán keringése végül a csodával határos módon visszatért, győztek! Amint stabilizálták az állapotát, felkészíthették a kórházba szállításra, ahol az intenzív osztályon folytatták a szakszerű ellátást.

Ezért fontos, hogy minél több mentőautót felszerelhessünk a Lucas 2 készülékkel! Bízunk benne, hogy támogatóink segítségével még hatékonyabbá tehetjük a hazai életmentést!