Segítek!

Enyhítsük együtt a megégett gyermekek fájdalmát

35 éve mentőzik Rácz Tamás. Sok mindent látott már, de máig mélyen megérinti, ha gyermek szenved balesetet. Tisztán emlékszik arra a pár évvel ezelőtti esetre, amikor egy fájdalomtól reszkető kislányhoz riasztották.

„Egy meleg nyári estén riasztást kaptunk, két-három éves forma, félmeztelen kislány magára borította a forró levest. Kiérkezve az alultáplált lánygyereket nagyanyja ölében találtuk egy kétes tisztaságú törölközőbe bugyolálva. Reszketett a fájdalomtól, de nem sírt. Kicsomagolva azt láttuk, hogy az állától a lába ujjáig leforrázta a tűzforró leves.

Hólyagok és bőrfoszlányok borították apró testét. Azonnal speciális égési kötszerekkel borítottuk be, amely csillapítja a fájdalmát, és növeli az égett bőr gyógyulási képességét.

Kisiettünk vele a mentőkocsihoz, ahová már a velünk egy időben indított gyermekmentő kocsi orvosa is megérkezett. Tudtuk, vénát kell találni folyadékpótlás és további fájdalomcsillapítás miatt!

Mindenki segített. Én feltettem a leszorító gumit a gyermek karjára, valaki fertőtlenített, a harmadik szerelte az infúziót, a többiek a gyógyszert adagolták, adták a tűt. Apró emberen aprók a vénák, nehéz eltalálni még a szakorvosnak is.

Gratulálunk Rácz Tamásnak és bajtársainak a gyors és szakszerű mentéshez!

Első szúrás. Nem láttam, hogy betalált-e, ezért kérdeztem: benne van a tű, oldhatjuk-e a leszorítást, adhatom az infúziót, mehet a gyógyszer? Nem sikerült! – jött a válasz. Második kísérlet. A vénák egyre kisebbnek tűntek. Benne van már? Még mindig nem járt sikerrel. A gyerek meg se mukkant a kötszerek alatt.

Mindenki nagy levegőt vett, most már be kell találni! Nincs más, csak egy kötszerek alól kinyúló vékonyka kar és a hajszálvékony erek. A doktor nagy levegőt vett és szúrt. Sikerült!

Szótlanul tettük tovább a dolgunkat, én felengedtem a szorítást, más adta a szerelék végét, megint más a gyógyszert. Ekkor a takarók alól először szólalt meg egy vékonyka hang: benne van már?

Szinte mindenkinek megcsillant a könny a szeme sarkában, de biztos volt olyan is, akinek kicsordult.”

Az alapfelszerelésen felül, a speciális égési kötszerek kizárólag az Országos Mentőszolgálat Alapítvány adományaként kerülnek a mentőautókba. Segítsen adományával, hogy több mentőállomáshoz is eljuttathassuk a kötszereket.

Már 2 000, 3 000 vagy 5 000 forinttal is hozzájárulhat az égési sérülést szenvedők fájdalmának csökkentéséhez!