Segítek!

Nagyon jó érzés, hogy életben tartottam! - Életet mentett a balatonfüredi rendőr

Eszméletlen, nem lélegző férfit hozott vissza az életbe Belák József körzeti megbízott az Országos Mentőszolgálat Alapítvány Tartsd életben kampányvideójának utasításait követve.

A megmentett balatonfüredi férfihoz fia hívta ki a rendőröket miután telefonon beszélt vele. Érezte a két évtizede elviselhetetlen gerincfájdalmakkal küzdő apja hangján, hogy a végső elkeseredés határán áll. Az öngyilkossági kísérlettől tartva azonnal cselekedett.

Mivel tudta, hogy az esetlegesen bezárkózott apához nem tudnak bejutni a mentősök, rögtön a rendőröket hívta.

Amikor kiérkeztek, a férfi még magánál volt, beszélni is tudott, elmondta, hogy gyógyszereket vett be. Tejet itattak vele, ugyanis az segíthet, de csak akkor, ha nem éppen zsírban oldódó a méreg.

A TV Tények című hírműsorában nyilatkozott az újraélesztésről a körzeti megbízott

A férfi hirtelen nagyon rosszul lett. „Lelassult a beszéde, összevissza, érthetetlenül formálta a szavakat. Egyszer csak hanyatt vágódott az ágyon.” – mondta Belák József körzeti megbízott, akivel az esetet követően a TV2 Tények című műsorában készítettek riportot.

Vízzel locsolták, hátha magához tér, de a férfi elvesztette az eszméletét. „Észrevettem, hogy nem lélegzik, a pulzusa sem volt kitapintható. Ezt követően megkezdtem a szívmasszázst az ösztöneimet követve. Néhány másodpercig tartott, de nekem hosszú óráknak tűnt.” – meséli még most is átélve a rémisztő helyzetet Belák József, aki az Országos Mentőszolgálat Alapítvány Tartsd életben kampányvideójának utasításait követte: „Felidéztem a dallamot és követtem a ritmust, a harmadik, negyedik ütemre a férfi újra lélegzett.”

A férfinak újra lett pulzusa és a légzése is helyreállt. De még mindig ájult volt, amikor a mentők megérkeztek.

Tóta Tamás mentőállomás-vezető elmondta, hogy további újraélesztő tevékenységet nem kellett végezni, légútbiztosítást követően kórházba szállíthatták a férfit.

A fiú az esetet követően hálás sms-ben köszönte meg a rendőr tettét

A körzeti megbízottnak ez volt az első életmentése. Úgy gondolja, habár a helyzet nagyon ijesztő volt, nagyon jó érzés, hogy életben tudott tartani valakit. A megmentett férfit azóta kórházban ápolják.

Az esetről bővebben itt olvashat