Segítek!

A szemünk előtt omlott össze a keringése

Az ajkai mentőállomás vezetője, Molcsán András jól tudja, mennyit ér egy életmentő eszköz, amellyel értékes perceket nyerhetünk az ellátáskor. Nemrég egy idős, zavart férfihoz riasztották, akinek rendkívül alacsony volt a vérnyomása. Az ellátást nehezítette, hogy a bácsi lakása túl kicsi volt. Helyszűke miatt Andrásék hordágyra tették, hogy az esetkocsiban lássák el, ám ekkor leállt a férfi keringése.

András és kollégái szakértelmén túl az életmentéshez a Lucas 3 mellkaskompressziós eszközre volt szükség. Azért, hogy a kézzel megkezdett újraélesztést megszakítás nélkül, szállítás közben is fenntarthassák, és minél gyorsabban a kórházba érjenek.

Gábor bácsi már napok óta nem evett, nem ivott, az ágyból sem bírt felkelni, amikor a felesége riasztotta az ajkai mentőállomáson dolgozó bajtársakat. Nem is sejtette, de a férje ekkorra már életveszélyesen kiszáradt.

„Éreztem, hogy nagy baj van, de Gábor nem engedte, hogy orvost hívjak hozzá. Zavart volt, félrebeszélt. Napok óta alig ivott, és az a kevés étel is, amit megevett, kijött belőle”-mesélte Gábor bácsi felesége, Edit.

Nagy szerencse, hogy még éppen időben hívtam a mentőket, akik megvizsgálták a férjemet, és közölték, hogy mérhetetlenül alacsony a vérnyomása, sürgősen esetkocsit kell hívni.

András és kollégái percek alatt kiértek, és rutinosan megkezdték a férjem ellátását. Én próbáltam megnyugodni, mert tudtam, hogy jó kezekben van, és csak arra gondoltam, hogy életben fog maradni.

Ismét megmérték a vérnyomását, de annyira alacsony volt, hogy a vérnyomásmérő sem volt képes érzékelni. Az ellátását sajnos megnehezítette, hogy a lakásunk nagyon szűkös. A mentők vénát biztosítottak a férjemnél, és úgy döntöttek, hogy az esetkocsiban folytatják a munkát. Hordágyra tették a férjemet. Én összeszedtem néhány, a kórházba szükséges holmit, amikor hirtelen nagy sietségre lettem figyelmes. „A férje keringése összeomlott, azonnal újraélesztésre van szüksége” - mondta András.

„Nem lélegzik, nincs pulzusa” − hallottam a másik bajtárs hangját, kis híján én magam is rosszul lettem.

Másodpercek alatt az esetkocsihoz értek, ahol azonnal megkezdték a kézi szívmasszázst. Majd, hogy időt nyerjenek, és elindulhassunk a kórházba, egy nagyméretű szerkezetet helyeztek a férjem mellkasára. A bajtársak elmondták, hogy ezzel az eszközzel most felváltják a kézi szívmasszázst, hogy szállítás közben is folyamatosan biztosíthassák az ütemes mellkasnyomást, egészen addig, amíg a mentőautó a kórházba ér.

Mire az ajkai kórház intenzív osztályára értünk, a férjem vérnyomása 115/80 lett, és a légzése is kielégítő volt. Szavakkal szinte elmondhatatlan az az öröm és megkönnyebbülés, amit akkor éreztem, mikor kimondták: a férje állapotát stabilizálták. Nagyon köszönöm a bajtársaknak!

A Lucas 3 készülék elhúzódó újraélesztés során vagy a folyamatos újraélesztés mellett felváltja a már megkezdett kézi szívmasszázst. Ezáltal felszabadul egy ember kapacitása, aki így más módon vehet részt a mentésben. Az eszköz egyszerű, könnyen kezelhető, időt, energiát, életet ment.

Reméljük, hogy támogatóink segítségével minden hónapban átadhatunk egy darab Lucas 3 mellkaskompressziós készüléket a mentőállomások részére.